TESZ Tolna megyei Szövetségének 2017 évi beszámolója

A TESZ Tolna megyei Szövetségének életében az 2017-es év igen nagy jelentőséggel bír: hosszú idő után végre sikerült egy önálló ingatlanra szert tennünk, ahol minden más szervezettől függetlenül végezhetjük tevékenységünket.

 

Beszámoló

a Társadalmi Egyesülések Tolna megyei Szövetségének

2017.évi tevékenységéről

 

 

A TESZ Tolna megyei Szövetségének életében az 2017-es év igen nagy jelentőséggel bír: hosszú idő után végre sikerült egy önálló ingatlanra szert tennünk, ahol minden más szervezettől függetlenül végezhetjük tevékenységünket.

 

Az országos elnökség döntése alapján és segítségével tudtunk vásárolni egy 58 m2-es ingatlant Szekszárdon, igen kedvező helyen, szinte a városközpontba Lehetőségeink korlátozottak voltak, figyelembe kellett vennünk a vásárláskor a civil szervezetek igényeit is. A lelakott 2 szobás lakás felújítása jó néhány hónapig tartott, de megérte a sok munka, mert az eredmény minden igényt kielégít, 15-20 fő befogadására alkalmas közös helyiséget sikerült kialakítanunk és a közösség rendelkezésére bocsátanunk.

A rengeteg szervezési és fizikai munka mellett természetesen nem hanyagoltuk el egyéb tevékenységeinket sem. Részt vettünk valamennyi tagegyesületünk rendezvényén, ahova meghívást kaptunk. emellett a városi rendezvényeknek is állandó és aktív részesei voltunk.

2017-ben az első jelentős rendezvényünk a május 23-24-25-én megtartott Állampolgári Részvétel hete volt. Ezt a civil megmozdulást már olyan hosszú idő óta tartjuk meg Szekszárdon hogy nem is emlékszünk, mikor kapcsolódtunk be, de nélkülünk nincs ÁRH! Természetesen a szervező bizottságban is részt veszünk a Városi Önkormányzat képviselőjével, a Civil kerekasztal elnökével, valamint 3-4 egyesületi vezetővel együtt, így történt ez 2017-ben is. Naponta 12-15 civil szervezet telepedett ki egy térre, ahol az országos szervezők által biztosított kérdőíveken fejthették ki véleményüket a különböző állami szervekről, tevékenységekről.

Helyi kezdeményezés a „színes cetli” mozgalom, amikor a TESZ emblémával ellátott, kifeszített transzparensekre tűzik fel az állampolgárok a piros-kék-zöld papírlapokat, melyekre véleményüket írták a városunkról, annak vezetőiről. 2017-ben is így történt, a rendezvény befejeztével a színes cetlikre írt véleményeket a szervezők összesítették, és átadták a város vezetőinek. Sajnos, 2017-ben nem került sor civil fórumra, ahol a város vezetői reagálhattak volna az észrevételekre, de ami késik, nem múlik: idén is lesznek színes cetlik és vélemények, az ősz civil fórumon lehet majd reagálni az észrevételekre!

  • 2 –

Civil szervezetek, egyesületek bemutatkozására is sor került természetesen. A kulturális egyesületek mellett (néptánc, fúvószene, kórusok) örömmel vettük általános iskolai csoportok, nyugdíjas szervezetek bemutatkozását is, mely produkciókkal egymást és a közönséget is szórakoztatták.

Minden évben gyűjtést szervezünk valamilyen szervezet részére. 2017-ben a kórház Pszichiátriai Osztálya kérte segítségünket, akik könyveket kértek az osztály számára, valamint a Családok Átmeneti Otthona részére gyűjtöttünk különböző használati eszközöket, melyet mindkét szervezet örömmel fogadott.

A TESZ felvállalta ebben az évben is a „könyv csere-bere” bonyolítását, melynek lényege, hogy mindenkitől szívesen vesszük a használaton kívüli könyveiket, és asztalunkra kipakolva szívesen adjuk bárkinek, aki szeretne vinni belőlük. Sokan már keresik standunkat, és több könyvet is visznek egyszerre.

2017-ben a „Civil szív” jegyében telt a rendezvény, ezért befejezésként a város központjában lévő Prometheusz parkban egy nagy szívet alkottak a résztvevők, ezzel is kifejezve összetartozásunkat.

Minden évben június első szombatján tartjuk az „Önkéntesek Napját”. Ekkor magukat és egymást ünneplik a civil szervezetek, civil emberek. Ismét lehetőség van a bemutatkozásra, tevékenység és produkciók tekintetében is. A rendezvény zárásaként kerül sor a „Hála Gálára”, amikor az arra érdemes szervezetek és személyek kapják meg a közösség elismerését.

2017-ben is ez történt, a közösség kitüntetését ekkor a Szent József Katolikus Iskola tanára, Szegedi Dezső kapta. aki évek óta, rendszeresen és önzetlenül foglalkozik minden rendezvényünkön a gyerekekkel, megismertetve velük különböző fizikai és kémiai kísérletek eredményeit, régi játékokat.

Novemberben, Babits Mihály születésnapját ünnepeljük. Tízedik alkalommal tartottuk meg november 24-én a „Tisztelgés Babits előtt verssel, prózával” című rendezvényünket.

2017-ben 27 fő jelentkezett versmondással, énekkel a megye több településéről. A résztvevők között avatott versmondók is vannak, de leginkább a vers szeretete az, ami miatt megtisztelik rendezvényünket a civil szervezetek tagjai, civil emberek. 2017-ben a legidősebb résztvevő 92 éves volt, aki egy közeli faluból érkezett, a legfiatalabb pedig általános iskolás.

  • 3 –

A rendezvény nem verseny, a résztvevők összetétele is igen homogén. Ebben az évben például az értelmi fogyatékkal élő fiatalok közül azok mutatkoztak be, akik gitározni tanulnak, és saját gitárkíséretük mellett énekeltek karácsonyi dalokat.

Karácsony előtt részt vettünk egy városi rendezvényen, amelyre Adventben került sor, Örömünnep elnevezéssel. Minden este más-más szervezet ad műsort a városban, ráhangolva az embereket az ünnepre. Ekkor tea, zsíros kenyér osztásában segédkeztünk.

Ezek mellett a rendezvényeken történő részvételek mellett természetesen a hozzánk forduló civil szervezeti vezetők, tagok tevékenységét is segítettük szükség és igény szerint, és ezt kívánjuk tenni a jövőben is, – most már kiegészülve egy székhellyel is, melyet a „rászorulók” rendelkezésére bocsáthatunk.

Szekszárd, 2018. 05. 09.

Kaponya Györgyné

ügyvivő